Napi megvilágosodásom

0

Ma rájöttem valamire

Miért van az, hogy az állatokat feltétel nélkül tudom szeretni, míg az emberek elfogadása nagy nehézséget okoz nekem. Az állatokat nem szoktam címkézni, úgy mint az embereket. Azt mondom, hogy ott egy kutya, vagy ott egy macska. Nem pedig, azt, hogy nézd már azt a hülye macskát, vagy nézd már egy ott egy buta kutya.
Ha meglátsz egy embert, anélkül hogy ismernéd, rögtön címkét akarsz neki adni és sok esetben meg is teszed. Ha látsz egy farkát kergető kutyát, akkor azt mondod, milyen aranyos és vicces. A szívedben érzed, hogy szereted azt a kutyát, amelyik a farkát kergeti.
Ha egy embert látsz aki tesz valamit ami nem hétköznapi, vagy épp nem úgy néz ki mint az átlag ember, akkor általában azt mondod magadban; hát ez hülye vagy más jelzőkkel illeted és a szívedben keletkező érzés csöppet sem hasonlít a szeretetre.

Egyik nap elgondolkodtam ezen és feltettem a kérdést, hogy miért? Ma hirtelen a semmiből előjött a válasz.

 

Azért mert az állatok megfelelnek az emberek elvárásainak, állatként viselkednek. Sok ember azonban nem felel meg annak az elvárásnak, amit egy embertől elvárnánk. Ha egy állat emberként viselődik, azt aranyos dolognak tartjuk, mert többet kapunk tőle mint, amit várunk. Ezzel szemben ha egy ember nem úgy viselkedik, ahogy azt egy embertől elvárnák, azt csalódásként éljük meg. Saját tapasztalatom pedig az, hogy ezt a csalódást egyre gyakrabban éljük át.

Isteni sugallatból, hirtelen

0

Keveredik bennem az aggódás és a beletörődés érzése. A múlt már nem aggaszt többé, azon már jócskán túl vagyok. Tudom, hogy ami megtörtént az megtörtén. Az elkövetett hibáimmal is megbékéltem.

A jelenben próbálok maradni és nem aggódni a jövő miatt. Bár úgy érzem, hogy, a jelen annyira lenyelt a gyomrába, hogy soha többé nem látok szebb jövőt. Olyan dolgok aggasztanak, amik előbb utóbb úgy is bekövetkeznek, és csak annyit tehetek, hogy amíg van, addig az összes lényemmel azon vagyok, hogy egy pillanatot se mulasszak el szeretni.

Mindig igyekeztem bölcsen gondolkodni az életről, de van, hogy annyira kusza és értelmetlen minden, mégis legbelül azt érzem, hogy ismerem az élet értemét. Látom az ok-okozat összefüggéseket és nyitott vagyok minden ismeretlen felé.

Hogy lehetek annyira egyben, hogy közben azon kapom magam, hogy mindjárt szétesek? Hogy lehetek biztos a bizonytalanban és hogyan érthetem meg azt, amit érthetetlen? Hogyan félhet valaki a legnagyobb lelki nyugalomban? Hogy nem látom azt, ami nyilvánvaló, és hogy nézhetem azt, ami mások számára láthatatlan? Hogyan fér el bennem a világegyetem összes ellentéte? Hogyan lehetek önzetlen, miközben az önzőség uralkodik bennem?

Mert az önzetlenség is önzőség. Mert minden ellentét ott van mindenben. Mert aki lélekkel néz, az láthatja azt, ami a szemnek láthatatlan. Mert a nyugalom a lélek bölcsességében nagyobb erő, mint a félelem az elmében. Mert aki nyitott, csak az láthatja meg a reményt a reménytelenségben. Mert aki ismeri önmagát az tudja, hogy mik a gyengeségei.

A fizika törvényei örök érvényűek ebben a síkban, de ha túl látunk a fizikai korlátokon, akkor látjuk meg hogyan kell élni.

Ne higgy senkinek, csak saját magadnak!

0

Tegnap olvastam egy cikket a pozitív gondolkodás káros hatásairól. Orvosok és pszichiáterek véleményére alapozva jutottak arra az eredményre, hogy az erőltetett pozitív gondolkodás árthat az embernek.  
Ellent kell mondanom. Nem láttam, még olyan embert, aki pozitív látásmódba beleőrült volna. Sőt, bizonyított gyógyító hatása van és nem utolsó sorban olyan szemléletet ad, melynek segítségével a stresszen és egyéb lelki megpróbáltatásokon könnyebben túl tudjuk tenni magunkat.
Másrészről, aki erőlteti a pozitív gondolkodást, az nem gondolkozik pozitívan. Az ellentmondás egyértelmű. Bár igaz, hogy a pozitív gondolkodásmód elsajátítása munkát igényel, de végül megváltoztatja az életszemléltünket. Hamarabb észrevesszük az élet szépségét, és megértjük a tragédiák mögött rejlő élettapasztalat hasznosságát. A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy a környezeti hatásokból, csak a jókat fogjuk kapni, hanem azt hogy a problémákat, a tragédiákat megtanuljuk más szemszögből is megfigyelni. Megtanulunk az életünkre felülről tekinteni és meglátjuk, hogy az életben vannak olyan dolgok melyekre nem hathatunk, ámbár rajtunk múlik, hogyan dolgozzuk fel a történéseket. A pozitív gondolkodás nélkülözhetetlen ebből a szempontból.
Megtanulunk odafigyelni saját magunkra és másokra. A pozitív gondolkodás nem engedi az embert önsajnálatba süllyedni és ezáltal a problémákra való megoldásokat is segít meglátni. Megtanítja nekünk, hogy amin nem tudunk változatni azon túl kell lépni és el kell fogadni, hogy életünk részévé válnak. A pozitív gondolkodás tehát nem arról szól, hogy a bajok messziről elkerülnek minket, hanem arról, hogy a megtanulunk a problémákkal együtt élni és azon felül kerekedni.  
A cikk ebben a témakörben megemlítette még a vonzás törvényét is, mely a pozitív gondolkodáshoz szorosan kapcsolódik. A vonzás működik. Ezt saját tapasztalatból mondom. Csakhogy sokan még mindig tárgyakban gondolkodnak. Úgy gondolják, ha sokáig arra gondolnak, hogy lesz egy medencés házuk, akkor lesz egy medencés házuk. Meglepődve tapasztalják, hogy a szobában ülve mégsem sikerül ez a vonzás. Hogy miért nem? Mert a vonzás törvénye nem álmaink tárgyait hajigálja hozzánk, hanem eseményeket és embereket. Olyan eseményeket és olyan személyeket melyek a kívánt cél elérésében segíthetnek, legyen szó akár egy medencés házról. A pozitív gondolkodás abban segít, hogy meglátjuk, mely események és mely személyek segíthetnek nekünk abban, hogy elérjük álmainkat. Így a „Segíts magadon, Isten is megsegít” talán értelmét nyeri mindenki számára.
A véleményemet pedig saját tapasztalataimra alapozva fejtettem ki. Ha nekem nem hiszel, higgyj saját magadnak!

Szélsőségek körülmények pszichológiája

0

A szélsőséges körülmények alatt működő emberi psziché kutatásához legjobb alapanyag a filmek. Sok film létezik ma már, ahol az ember kritikus helyzetekben való reagálását megfigyelhetjük. Ilyenek a katasztrófa filmek, bizonyos horrorfilmek és a háborús eseményekkel kapcsolatos filmek. A legtöbb esetben a háttértörténet és a jelenetek igen valószerűek és eléggé szélsőségesek ahhoz, hogy az ember kicsit beleélje magát a szereplő helyzetébe. Ilyenkor a nézők sok esetben kérdőre vonják a karakterek cselekedeteit, vagy azt érezhetik, nem tudják, mit tennének ők, ha pontosan olyan szituációba kerülnének, mint a főhős. Ritkább esetben fordul elő, hogy azt mondja valaki, ugyanúgy tett volna, ahogy az adott karakter tett.

Általában egy horrorfilm vagy egy katasztrófa film megírásánál segítségül hívják a pszichológiát, vagy épp megtörtént eseményeket, hiszen hitelessé teszi az adott művet.

A bejegyzésem fő kérdése, hogy a megítélés miért többnyire kritikus, ha a filmben lezajlódó eseményeket bírálják? Miért nem hisszük el az alkotónak, hogy bizonyos egyéni reakciók ugyanolyanok lennének, ha mi kerülnék egy hasonló vagy épp ugyanolyan helyzetbe? Vélemény szerint a válasz egyszerű. Mert a kívülről szemlélt szélsőségeket az ember nem megfelelő adrenalin szinttel méri fel. Ha a beleérző képességünk túl erős lenne az ilyen erejű és hatású filmek láttán, a mi pszichénk talán még az első film vége előtt túlfeszülne és talán még bele is őrülnénk. Ezért van az, hogy a gyenge idegzetű emberek nem is nézik meg az ilyen filmeket és ezért nem ajánlott 18 év alattiaknak a megtekintése.

Amikor mégis valaki megpróbál belegondolni, hogy hogyan cselekedett volna, például a Fűrész című film egyik részében, amikor a férfi levágta saját lábát, hogy kiszabaduljon a láncokból, akkor sincs annyi adrenalin a szervezetében, hogy erre a kérdésre választ tudjon adni. Mert a film cselekménye szerint ugye az ideális döntés a láb levágása és nyilván az életösztön legmagasabb fokozatát feltételezi. Illetve attól is függ, hogy a láb nem levágása milyen következményekkel jár. Mert ha fájdalmasabb szenvedés a következmény, akkor az ember valószínűleg megteszi amit meg kell tenni. Na de ott van még a fájdalomküszöb. Mekkora fájdalmat képes az ember elviselni, hogy öncsonkításra vetemedjen?

Látható, ezekből a kérdésekből is, hogy a megfogalmazódó kritikák, teljesen feleslegesek, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki hogyan reagál egy szélsőséges esetben. Ilyen szempontból nincs önismeretünk. Kivéve – ne adj Isten – ha valaki már átélt az életben rémisztő dolgokat.

Tudat alatti vagy tudat feletti?

0

Néha megrémülök attól, hogy egy bennem régen megszületett – általam korábban gyermeteg elképzelésnek vélt – gondolatot, eszmét valamely tanító mester beszédeiben halljam viszont, mint bölcsesség.

Felvetődik bennem a kérdés, hogy én jöttem rá ugyanarra, mint néhány nagyra becsült ember, vagy a tudást úgy hoztam magammal és csak egyszerűen a felszínre jött a tudat alattimból?
Megkérdőjelezem azt, hogy a gondolat az enyém. Da ha én gondoltam és más is előttem, akkor elkönyvelhetjük e igazságnak? Netán Isten gondolatai ezek, melyeket csak néhány ember képes magába fogadni a tudat felettiből?

Jiddu Krishnamurti egy kb. 30 évvel ezelőtti interjújában arról beszél, hogy az egyénnek tisztában kell lenni azzal, hogy az emberiség része, és ebben a tudatban kell változnia. Mély és alapos változást kell előidéznie magában. A béke csak akkor jöhet el, ha megértjük, hogy emberként az egész emberiséget megszemélyesítjük, és teljesen szükségtelen nemzetiségekre osztani magunkat.

Pár évvel ezelőtt ugyanerről írtam egy pár gondolatot, melynek lényegében ugyanaz volt az éretelme, nevezetesen;

Az egyén az emberiség része, így erkölcsi feladata, hogy változzon és ezáltal formálja az emberiséget. Mint a test sejtjei, akként kell együttműködnie, hogy a végső célként elérje a békét.

Az emberiség megtudja megtenni magát, ha felülkerekedik alapvető természetén?

A lehetséges „igen” válasz bizonyára lekövetkeztethető logikus érvelések sorozatából, azonban a megvalósítását szükségszerűen, maga a kiinduló probléma – az emberi természet – akadályozza.

Ha Szun Ce-re gondolok és arra amit mondott, miszerint: „Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe.”, akkor nyilván első lépésben az ellenséget kell lokalizálni, mely jelen esteben az emberi természet, vagyis mindenki önmaga ellensége. (lásd még Ego).

Ezek után, pedig ismerjük meg, elemezzük ki az ellenfelünket (emberi természet). Hogyan győzhető le? Ha már látjuk tisztán a helyzetet, akarnunk kell cselekedni. Egy célra van szükség, és megvalósításához vezető logikai kapcsolatok összeállítására.  Realizálni kell az elérni szánt célt, elemeire kell szétszedni az okokat és a lehetséges megoldásokat olyan lánccá kell összefűzni, amely – elméletben – a kívánt eredményhez vezethet.

És visszatérve arra, hogy valójában "megvalósítását szükségszerűen, maga a kiinduló probléma – az emberi természet – akadályozza.", csupán egyetlen lehetőség adatik az egyén számára. A tudás és a megértés. Megismerni önmagát (tudás) és megérteni a cselekvés szükségességét, mert a realizált cél már ősidők óta megvan, mely nem más, mint a Világbéke.

Apró hatalom

0

Apró hatalom

Minden újabb lélegzet
a hanyatló reményben.
Minden szívdobbanás
a haldokló testében.
Mint homokszem a sivatagban,
oly észrevétlenek az óriások.

- B.E.A. -


Tyúk vagy a tojás?

0

Az egyén személyiség fejlődése már csecsemőkortól hatalmas befolyásnak van kitéve. Egy gyermek önképe még fejletlen, saját képességei még ismeretlenek számára, így kénytelen a külső környezet visszajelzéseire hagyatkozni, hogy képet kapjon önmagáról. Következésképpen elhiszi, amit mondanak neki.

Ha biztatást kap, esélye van felfedezni a benne rejlő tehetséget, de ha destruktív kritikákkal illetik, nemcsak az önbizalmát fogja rombolni, de olyan blokkolók születnek meg az elméjében, amelyek meggátolják a kibontakozásban, hogy fejlessze „istenadta” képességeit. Súlyos esetben egy életre megbéklyózhatnak valakit, ha nem érvényesülhet szabadon és ésszerű korlátok mellett, és így úgymond „életképtelen” egyéniséggé válhat.

Vajon, milyen ember lesz abból a személyből, akit gyerek kora óta megaláznak, állandóan hangoztatják neki milyen buta, milyen szerencsétlen, és ráadásként eltiltják minden építő tapasztalatszerzési lehetőségtől.  Ezzel semmi esélyt sem adva arra, hogy valamiféle vágy feléledjen benne, és esetleg felfedezze, mihez lenne tehetsége és kedve az életben. Nem kell hozzá pszichológusnak lenni, hogy kitaláljuk, az ilyen nevelés mit eredményez. Nagyfokú és éveken át tartó elnyomás mind lelkileg, mind idegileg maradandó károkat képes okozni.


De gondoljuk tovább, mert a korlátok itt korántsem érnek véget. Figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy a társadalom is melyben élünk, hatást gyakorol életünkre, a törvények, szokások, és elvárások által. Bár a törvény kimondja, minden ember szabadnak születik, azonban ez korántsem felel meg a valóságnak. Egyszerűen azért nem, mert sok ember életét veszik körül a fentiekhez hasonló korlátok.

 

Következzen a tyúk és tojás tipikus esete:


Egy társadalom „kineveli” individuumait, melyek adják később a társadalom összetettségét, erősségét. (szokások, törvények, elvárások, hagyományok, stb.)  Az egyéni személyiség torzulásával párhuzamban maga a társadalom és a működése is groteszké válhat? Személyiségünk alakulása befolyásolja a társadalom milyenségét, vagy a társdalom milyensége befolyásolja személyiségünket? Ördögi kör!

 

Megkülönböztetem a közvetlen körülményeket (család, barátok, tanárok, stb), illetve a közvetett, ámbár mégis később a legnagyobb jelentőséget képviselő tágabb környezetünket, a társadalmat. A megkülönböztetés helyénvaló? Hiszen az egyénre gyakorolt hatását tekintve nem beszélhetünk ugyan olyan mértékű és minőségű hatásról.

 

Tény, hogy a személyiség fejlődést a külső körülmények befolyásolják, hiszen az eddigi tapasztalatok még nem adtak elegendő bizonyosságot arra vonatkozóan, hogy maga a személyiség képes e megőrizni valódi egyediségét – az adott korlátok ellenére –, és ez által elutasítani romboló vagy torzító hatásokat. Ennek feltétele lenne a megfelelő és igen korai önismeret. Ám az önismeretnek is fejlődési fázisai vannak, így a születés pillanatában nem áll rendelkezésünkre.

Szürreális a gondolat, hogy a társadalom minden egyes tagja egészséges individuumal járul hozzá a békés közösségi élet megteremtéséhez.



Hogyan létezik bennünk az Ego? Isteni kérdés

0
Idegen számomra az angyalok és démonok kultusza. Isten létét soha nem tagadtam, de úgy vélem ez csupán az egyén jó és rossz oldalának misztikus ábrázolása, mely voltaképpen a bennünk örök harcot vívó Én-t és Ego-t próbálja magyarázni.

Az Én az a részünk, mely isteni eredetéből fakadóan jó, önzetlen és becsületes, míg az Ego, úgy késztet önző és rossz tettekre, hogy észre sem vesszük. Hívhatjuk őt Démonnak, de tény, hogy bennünk van és nem egy külső ellenség, mint a bibliai Sátán. Az Ego a legnagyobb szemfényvesztő a világon, mert elhiteti velünk, hogy minden gondolat ami tőle ered, az a mi sajátunk.

Az Én és az Ego közti különbséget egy egyszerű példával tudom bemutatni.

Tegyük fel, hogy találunk egy pénztárcát. A benne lévő összeg sem nem túl sok, se nem túl kevés. A pénz mellett ott egy befizetést igazoló csekkszelvény, melyen a pénztárca tulajdonos adati szerepelnek.

És most kezdődik a harc. Visszajuttassam a tárcát a tulajdonosának?

Akiben az Én játszik nagyobb szerepet, az nem fog sokat bíbelődni rajta és becsületesen fog eljárni. Akiben az Ego nagyobb hatalommal bír, az bizony még sokat fog rágódni a kérdésen. Érvek és ellenérvek felsorakoztatása után sem fog helyesen dönteni.
Miért? Mert az Ego olyan meggyőző érvekkel tud elő állni, hogy végül a rossz döntés is helyesnek bizonyul majd. Az más kérdés, hogy a lelkiismeret ezután mikor ébred fel, de felébred. Lehet, hogy csak a halál pillanatában, de minden tettünkkel szembefordít egy napon.

Hogyan zajlik egy ilyen belső harc az egyénben?

Én: Az összeg nem számít, vissza kell adnom!
Ego: Bár most ez jól jönne nekem. Nekem ez kell!

Én: De kié lehet a tárca, nézzük találunk e valami adatot. Akkor vissza tudom adni.
Ego: Nem hiszem, hogy hiányozna ez az összeg az illetőnek.
Én: És ha beteg, és gyógyszerre kell neki?
Ego: A csekk egy 20.000 Ft-os internet előfizetésről szól, akkor valószínűleg jobban él mint én, nem fog belehalni a hiányába.
Én: De nem akarok ilyen aljas lenni. A becsületem többet ér.
Ego: A szerencse dobta eléd ezt a lehetőséget, miért adnád vissza?
Én: nem is tudom…
Ego: Különben is, miért nem figyelt oda jobban! Találtam, az enyém.

Mind tudjuk, hogy bármekkora is az összeg és bármennyire is jó lenne megtartani, a helyes cselekedet mindig az, hogy visszaadjuk. Hogy miért döntünk mégis rosszul jó néhányan, azt nagyban befolyásolja, hogy mekkora az Egonk.
Így zajlik le bennük a küzdelem, és nem csak egy talált pénztárca miatt. Minden nap, minden pillanatban kísértés alatt állunk. Legyen szó párkapcsolatról, munkáról, barátságról, háborúról, politikáról, stb. A lényeg, hogy az Ego mindig önmagát védi, a saját érdekeit tartja szem előtt és igyekszik Énünket a cél érdekében negatívan befolyásolni. Mindig ő akar nyeregben lenni. Ez sikerül is neki nagy mértékben, hiszen létezéséről sokan nem is tudunk. Ezért fel kell őt ismernünk és fontos tudnunk róla, hogy csak az Én által létezik, az Én parazitája. Ha nincs Én, az Ego sem létezik és éppen ezért nem öli meg Énünket, de uralma alá vonhatja.

Meg kell tanulnunk felismerni az Egonkat, és meg kell tanulnunk az Én-ünkre hallgatni. Úgy gondolom, hogy ezt üzeni nekünk Isten a vallásokban, és a mindennapokban. A világ azért beteg most és azért szenved az emberiség, mert az Ego-k győzelemre állnak.